A spirituális életvitelről...

A spirituális emberek élete belülről kifelé átlényegül, átértékelődik, fokozatosan a folyamatos " tanulás" következményeként komoly változáson megy keresztül. Megváltozik az értékrendje, fokról-fokra tisztában lesz azzal, hogy minden anyagi vagyontárgy idővel elértéktelenedik, és végső soron elpusztul, ezért nem tékozolja el életét, cselekedeteit az öncélú fogyasztásra, a tárgyak puszta megszerzésére és felhalmozására.

A spirituális ember tudja, hogy a boldogsághoz egészen más út vezet: az Önmeghaladás útja. Pontosan ezért életét nem akarja csak magának megtartani, hanem kész saját és önös érdekein felül átadni másoknak. A spirituális életvitel ezzel együtt nem jelent egyet a világi dolgokról való lemondással vagy a szegénységgel. A spirituális ember az anyagi javakat nem utasítja el, nem nézi le ezeket, csak eszköznek tartja őket. Arra törekszik, hogy segítséget nyújtson azzal a tudással, amit már megszerzett, törődik a saját és mások egészségével, tudatosan él, táplálkozik, megfontolja, hogy mivel tölti a szabadidejét, mit néz a tévében, mit olvas.

Arra törekszik, hogy összekapcsolja a hivatását a kenyérkereső munkájával, mert egységben gondolkozik az életről és a világról.

Tiszteli embertársait, tudja, mi a becsület, vállalja a felelősséget a gondolataiért, tetteiért, mert ő már tudja, hogy az emberi világ egy zárt rendszer, és így egyetlen cselekedete sem marad következmény nélkül. Mikor beszél, igyekszik igazat és jót mondani, beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. Megjelenése pedig rendszerint szolid, ápolt, tiszta, mert a vonzereje nem kirívó ruhákban, vagy dagadó izmokban, hanem a kisugárzásban rejlik.

Ennek az életvitelnek a gyümölcse hosszútávon, évek múltán érik csak be. Teljesebbnek érezhetjük létezésünket, más szemlélettel tekintünk a Világra, tudjuk, hogy minden történésnek oka van az életünkben és íly módon máshogyan éljük meg az eseményeket.

Csak ez az út vezethet a bölcs és boldog élethez.