Hogyan lehet az emberekkel összeférni?

A felelet e kérdésre önmagától kiformálódik, ha alkalmazzuk rá azokat az egyszerû alapelveket, amelyeket egész tanulmánysorozatunk vezérmotívumává tettünk. Emlékezzünk néhány fontosabb axiómára azok közül, amelyek eddig elhangzottak itt.

I. Ez a viaskodásokból szõtt, szüntelenül mozgásban lévõ világ csak még nagyobb dinamikával még lendületesebb erõfeszítéssel és szívós kitartással hódítható meg.

II. A determináció ott végzõdik, ahol a mágia kezdõdik.

III. Külsõ és belsõ magatartásunk, gondolataink, szavaink és mozdulataink mágikus idézõformulák.

IV. Minden testet öltött dolog nemzõje az idea, tehát nemzõje betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is.

V. Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

VI. Aki sorsán, depresszióin, démoni kötésein úrrá akar lenni, annak úrrá kell lennie gondolatain.

VII. Gondolkodni annyi, mint hatással lenni.

VIII. A környezetünkkel szemben tanúsított jóindulat láthatatlan, pszichomagnetikus zónát teremt körülöttünk.

IX. Semmit el nem gondolhatunk egy bizonyos érzés vagy indulat intenzitásával anélkül, hogy környezetünk tudattalanja errõl tudomást ne szerezne.

X. Kivétel nélkül minden jelenségnek van egy fogantatási pillanata. És minden késõbbi fejlemény ettõl a fogantatástól függ.

XI. Aki kapni akar, annak elõször adnia kell.

XII. A körülményekhez való szemléleti viszonylatunk megváltoztatásával megváltoztathatjuk magukat a körülményeket is.

Különösen az utóbbi öt axióma az, amelyekre feleletünk épül.

Aki össze akar férni az emberekkel, az legelõször saját viszonyát változtassa meg velük, vagyis ne tõlük követelje azokat az erényeket, amelyek alapján a békés együttmûködés lehetséges, hanem õ maga nyújtsa.

Elmérgesedett helyzetekben az ember annyira messze sodródik az objektív mértéktõl, hogy úgy tûnik elõtte, ez a tétel éppen az õ esetére nem alkalmazható. A másik magatartása annyira kóros, lehetetlen, elviselhetetlen, hogy hozzá alkalmazkodni vagy a békét keresni vele annyit jelentene, mint megnyergelni legundorítóbb tulajdonságait. Munkatársi viszonynál esetleg veszélyeztetné magát a munkát. Szerelmi, rokoni vagy házastársi kapcsolat esetén a másikat egy olyan gyõzelmi tudat és fölény mámorába ejtené, amely végképp megszüntetné a kooperáció alapját, hiszen a szelídséget az alacsonyrendû ember mindig gyöngeségnek tekinti, és gátlás nélkül visszaél vele. Ez a felszínen annyira valóságosnak tûnõ tétel persze megint csak önmagunk elhitetésére szolgál. Az ilyen végletese szubjektív állapot mindig önnön végletét keresi, s ösztönösen nem a békés kiegyezést, hanem a bosszút, elégtételt, a másik leigázása által való kielégülést. Ez néz vissza ránk a tükörbõl, mikor úgy véljük, a másikat szemléljük a másikat vádoljuk a dühös grimasszal, amely e káprázatfelületrõl ránk vicsorít. Az ilyen helyzetbõl való kiút, a helyes magatartás az alapul lefektetett elvek szerint valahol középen van, mint minden dolog egyensúlya. Az alkalmazkodás sohasem meghunyászkodás. A valódi megbékélés keresése pedig a megismerés szilárdsága feszül, mágikus hatású. A rosszindulat és düh õrjöngése úgy porzik szét rajta, mint szirten a hullám. Ez a mágikus lelki pozitúra elõször nyugtalanságot, késõbb szorongást, majd csodálkozást, végül határtalan hálát ébreszt. Próbáljuk ki ezt a folyamatot! Vigyük véghez! Ne tûrjük meg puszta elméletnek. Az ilyenfajta próbákban rejlenek az élmények, amelyek után sóvárgunk. Varázslatos dolgokhoz csak varázslat által juthatunk. Varázsoljunk! Lendüljünk ki a csodák területére kétely nélkül, bátran, pionírként, elhagyva a megszokottság, kicsinyesség, a konvencionális elõítéletek és nagyképûség kietlen tömegszállását. A csordagondolatok csak haláltól halálig vezetnek a determináció járószalagján. A magányos, nagy, független gondolatok, az elõször forradalmian valószínûtlen, szédítõen fantasztikus ideák teremtik újjá a világot, az embert, az ember sorsát. Azok hordozzák azt a mustármagnyi energiát, amely hegyeket mozgat meg.

Az emberekkel összeférni olyan értékítélet alapján lehet, amely véglegesen eldönti: mi az, amiért kell, és mi az, amiért nem érdemes harcolni, viharokat felidézni, irritált, ellenszenves kapcsolatot teremteni környezetünkkel. Egy ilyenfajta bensõ bírósági vizsgálat és tárgyalás sok mindent kiderít, és egyszer s mindenkorra törvényes ítéletté emel. Elsõsorban rögtön kiderül az a tény, hogy az együttélés légkörét korántsem nagy dolgok, komoly elvek ütközése mérgezi, hanem apró szokások, makacs követelések, szubjektív feltételek merev erõszakolása. Ezek csapnak össze a másik ellentétes szokásaival feltételeivel és merev egorituáléival. Aki képessé válik rá, hogy a maga jelentéktelen, súlytalan, a lényegre nézve egyáltalában nem fontos megszokásait, személyisége jogait védõ acsarkodásait feladja sokkal jelentõsebb szellemi céljaiért, csodálatos módon egyszerre mindenkivel össze tud férni, anélkül, hogy saját magasabb rendû meggyõzõdésébõl szemernyit is engednie kellene. A jelentéktelen kis dolgokban való alkalmazkodással, barátságos engedményekkel meglepõ készséget váltunk ki embertársainkból arra, hogy minden más területen õk hódoljanak be nekünk. Ez az a titkos formula, a példaadás misztériumjátéka, amely egyéniségünknek korlátlan hitelt szerez még akkor is, ha karakterológiai ellentétek, korlátozott észérvek látszólag ellentmondanak a mi felfogásunknak. Ezzel végezzük el a mágikus nemzést, megtermékenyítést. A békés ember is harcol legszentebb meggyõzõdéséért, de olyan fegyverekkel, amelyekkel gyõzni lehet. Tehát sohasem alkalmazza a nyílt összecsapások, viták bumerángját, amely õt kaszálná le végül. amint már mondottuk egyik fejezetünkben: a mágikus egyéniség eszközei a megismerés által szublimált és intenzivált gondolaterõk. Tudás és bölcsesség. A bölcs tudja, hogy erõszakkal erõszakot, indulattal indulatot idéz fel. S tudja azt is, hogy a békességet, lojalitást neki magának kell kitermelnie s elvetnie embertársai lényében, amely éppúgy lehet mérgezõ, gonosz növények humusza, mint isteni gyümölcsöké. Minden a kertésztõl függ, aki a magot elülteti. Ne hüledezzünk tehát, ha környezetünk talajából mérges bürök kínálkozik felénk, hanem lássunk hozzá, hogy türelemmel kigyomláljuk, és másfajta csírákkal termékenyítsük meg saját belsõ és külsõ magatartásunk által. Ez a feltétele annak, hogy az emberekkel összeférjünk.
Szepes Mária