Az önbizalom

Az önbizalom az emberi karakternek szintén egyik olyan rejtélyes tulajdonsága, amelyet legtöbbnyire csak tüneteiben, megnyilvánulásaiban ismerünk, lényegét azonban kevéssé értjük, fõleg úgy fogadjuk el, mint elementáris tényt, irányításunktól független, szerencsés adottságot. Úgy gondoljuk, vagy van valakinek önbizalma, vagy nincs. Ha van, ez nyilvánvalóan nagymértékben elõsegíti az életben való érvényesülését, ha nincs, akkor szerencsétlen flótás akit döntõ pillanatban mindig cserbenhagynak legfõbb képességei. Kétségtelen, hogy a tudás és önbizalom nem mindig állnak arányban egymással, s az önbizalommal bíró ember, noha esetleg irreális módon elbizakodott, mégis nagyobb eredményeket ér el mint az értékesebb értékesebb, de kisebbrendûségi érzettel küzdõ egyéniség. Csaknem minden esetben tapasztalhatjuk, mikor valaki olyasmire vállalkozik, amihez nem sokat ért, ha bízik magában, tûrhetõen végzi el a munkát. Viszont a legalaposabb felkészültség ellenére is zavarok támadhatnak, ha valaki nem bízik abban, amit csinál.

Eddigi fejtegetéseinkbõl világosan kitûnik, hogy az önbizalom lényegében mágikus, teremtõ, pozitív árama az emberi egyéniségnek. Hiánya az erõk cirkulációs zavaraira mutat. Mûködésének ösztönös elementáris természete tudatos és tudattalan világunk szakadásával keletkezett, s szintén e pszichikai baleset mentõ munkálataira vár, arra, hogy a két területet újra összekapcsoljuk. Mert ez a baleset olyasféle anomáliákat okozott bennünk, mint mikor egy város különbözõ részeit ostrom alatt elrekesztik egymástól, s a gáz- és vízmûvek, az elektromos áramot szolgáltató központ, a telefon és rádióadás centrumai egymással ellenséges negyedekben mûködnek a kooperáció minden lehetõsége nélkül. Mágikus-transzcendens képességeink túlnyomó része sajnos ilyen "ellenséges" területre záródott ki, s az onnan hozzánk érkezõ impulzusok, erõk nem állnak kontrollunk alatt, éppen azért szakadozottak, improvizáltak, kiszámíthatatlanok. Célunk tehát az hogy a minden részletében az egységért keletkezett s legnagyobb mértékben összefüggõ konstrukciót újra központi irányítás alá vonjuk.

A harcot, meghasonlást, szakadást a mágikus imaginációs erõk meggyengülése és a démoni energiák eluralkodása okozta. A rend, a szintézis fenntartására egyedül a szellemi elv képes; a démoni elemek lényege az anarchia. Minden esetben, mikor a dolgokat csak úgy történni hagyjuk önmagunkban s fogalmainkban eltûrjük a homályos hangulatvilágítást, hozzájárulunk az anarchia uralmához. S valahányszor végignyomozunk, végigkövetünk egy fonalat, amely tudattalanunk ködös parttalanságában látszik elmosódni, területet hódítunk vissza bensõ kozmoszunk jogos uralkodójának. Fénybe helyezett tudatos fogalmaink világképünk szilárd alapját s a hidat jelentik az egymástól elúszott partok között.

Az önbizalom, akármennyire elveszítette valódi értékfedezetét, eredetében lényünknek egy magasabb realitásból táplálkozó, tudattalan emlékezete. Meghasonlottságának krízisei között is él benne a bizonyosság, hogy a sötét, bénító varázslat mögött ott rejtõznek detronizált, titáni képességei. Az önbizalom e magunkról való bizonyosság mágikus szuggesztiója, amely lenyûgözi azokat is, akiken át érvényesülését keresi, és az õ hitükön át visszahat ránk. A siker felfokozza, intenziválja az önbizalmat. A sikertelenség, a kudarc egymásra halmozódó bosszantó, apró emlékképei elrekesztik az önbizalom áramforrását.

Mikor az önbizalom fogalmát elemezzük, újra hangsúlyoznunk kell, hogy ezt az energiát is az individuum egészének egyik alkotóelemeként tárgyaljuk, amely csak a többi tulajdonsággal és energiával való összmûködésében járul hozzá az egyéniség fejlõdéséhez és egyensúlyához. Tehát korántsem állítjuk azt, hogy a tudatlan, elbizakodott fajankó túlzott önbizalma rokonszenves és kívánatos valami. Mindenfajta túltengés, eltolódás alapjában egészségtelen - de egészségtelen negatív irányban is. Az érzékeny, nagy tudású, értékes, intravertív, úgynevezett "neuraszténiás" egyének legtöbbször éppen kóros önbizalomhiányban szenvednek, mégpedig azért, mert képzeletük sokkal intenzívebb, lelki elégedetlenségük pedig fokozottabb, mint az anyagias és tudatlan emberé. A harc bennük élesebb fokozottabb a már igényes, alkotásra törekvõ mágikus imagináció s a psziché démoni elemei között. A következõkben éppen az ilyenfajta gyöngeség leküzdésének módját fogjuk megtárgyalni.

Szepes Mária