Az idegesség leküzdése

Az idegességrõl többféle meghatározás ismeretes, lényegét azonban általában kevéssé értik. A láthatóvá lett életjelenségek gyakran kisiklanak a megfigyelés elõl, mert az ok, amelybõl erednek, s ahová visszatérnek, láthatatlan.

Az idegességet leginkább a lélek elégedetlenségének nevezhetnénk. Olyan pszichikai energiák ömlenek be az idegpályákra, amelyek túlzott terhelést, az egészséges módon lereagálhatónál nagyobb feszültséget keltenek.

A pszichikai energiák mindig kielégülésre törnek valamelyik síkon: a fény állapotát keresik gyönyör mûalkotás vagy eksztázis formájában, és csak ezek által pihennek el a teljesülésben. Ha céljukat nem érik el, megerjednek, felforrnak, elégetik a vezetéket : felõrlik az idegzetet.

Az idegek fizikai kimerültségén többé-kevésbé könnyû segíteni. Errõl késõbb beszélünk. A lélek elégedetlenségébõl eredõ tünetek azonban makacsul elvonják magukat a terápiai kísérletek elõl, és csodálatos leleményességgel produkálják a legváltozatosabb tüneteket. Sleich professzor a hisztériát a zsenialitás egy titokzatos formájának nevezi; s éppen a hisztéria, a kontroll alól kitörõ ideges túlfokozottság jelenségei mutatnak önnön diagnózisuk és terápiájuk felé. A hisztéria szintén a "képzelet megbetegedésének" sajátos formája. A lélek elégedetlensége mögött a képzelet mágikus erõi lüktetnek. A képzelet ereje a teremtés õsenergiája, a minden egyes emberen át dinamikus kiteljesedésre törõ Logosz. Az idegzet vezeték, amely a teremtõ képzelet forrásától a Mûig vezet. Mivel az ember hármas szervezete mai, válságos állapotában különféle keringési zavarok, meghasonlások, bénulások és trombózistünetek elfajulásait mutatja, a cirkuláció a forrástól a célig gátolt, szakadozott, rövidzárlatos. Veszedelmes kisülései vannak. Mellékirányba vezetõdik, ahol rombol. Tüzeket gyújt. Sorvaszt. Szigetelését áttöri, és szorongásos neuraszténiát, hisztériát, elmezavart, félelmetes rögeszméket okoz. S mivel útja a képzelet láthatatlan forrásától a megvalósult Mûig vezet az idegzet vezetékrendszerén át, töltése mágikus: a lét leghatalmasabb ereje. Az idegbetegek és elmebetegek perverziói, gátlásai és tragikomikus excesszusai ebben lelik magyarázatukat. Minden betegség a szimbólumbeszéd egy formája. Minden idegbaj és elmebaj a szervezet lidércnyomásos álma, amelyben bûntudatát, mulasztásait és hiányérzeteit reagálja le.

Közismert dolog, hogy a feljebbvalójával szemben senki sem ideges. Az önuralom képessége mindenkiben megvan. Az a reakció, amelyet igen helytelenül idegrohamnak neveznek, akkor szokott kitörni rajtunk, mikor azt hisszük, szabadjára engedhetjük magunkat. Sértõdöttségünk, feszültségeink, elégedetlenségünk dühét rendszerint nekünk kiszolgáltatott embereken töltjük ki; családtagjainkon vagy alantasainkon. Általánossá lett s igen méltatlan tévhiedelem nyújt mentséget erre, az ugyanis, hogy az "idegesség" kitombolása elõnyös a szervezetre. Pedig minél többet idegeskedik valaki, annál idegesebbé válik, mintegy szokássá lesz nála. Kielégülést csinál belõle. Mellékmedret váj az elégedetlen teremtõenergiának, s a megfélemlítés által gyakorolt hatalom perverziójává zülleszti.

Az önuralom bizonyos erõs képzetek gátját jelenti az ingerek feszítõerejével szemben. Önérdekünk meggondolásai azonban csak átmenetileg akadályozhatják a kirobbanást. Arra, hogy az ingerek átalakuljanak, robbanás nélkül feloldódjanak, a képzeletnek másfajta inspirációi szükségesek.

Az idegesség kitombolása a feszültségektõl való szabadulás legreménytelenebb és legveszedelmesebb formája. Ne higgyük, hogy bárkivel szemben büntetlenül lehetünk utálatosak. Az általunk kisugárzott pszichikai méreg visszahat ránk. Nemcsak olyan módon, hogy a legalantasabb helyzetben lévõ embernek is lehetõsége támadhat rá, hogy bosszút álljon rajtunk, hanem rossz bensõ atmoszféránk felfokozódásával, amelytõl e kirobbanás által menekülni akartunk.

A ganglionsejtek feljegyeznek minden érzelmi megmozdulást. Amit ismételten elkövetünk, annak folytatólagos gyakorlására erõs hajlam keletkezik. Az idegeskedõ, idegességét szabadjára engedõ ember öntudatlanul is szabályszerû idegzetrongáló tréninget folytat.

A mindennapi élet mágiájának gyakorlásával fel kell adnunk a nézetet, hogy van olyan ember, akinek rovására szabadon kitombolhatjuk magunkat. Ehhez nemcsak morális ideáljaink szempontjából nincsen jogunk, hanem erõismeretünk is nagy veszélyjelekkel tilt el tõle. A düh radioaktív méreg, amely fertõz. Az idegroham a lélek szánalmas, gusztustalan öklendezéseit jelenti. Olyan démoni erõket hány felszínre vele, amelyek mérgezett töltésükkel elszabadulnak, s kibocsátójukat sújtják. A jelentéktelen alárendelt, az önérzetében megsértett kishivatalnok, a jellemünk és idegéletünk pongyolaságaitól, kisüléseitõl szenvedõ takarítónõ, akiket nem értékeltünk annyira, hogy törõdtünk volna viselkedésünk hatásával, és jelenlétükben szabadjára engedtük "idegességünket", már sok tragédiának voltak okozói, amelyek a családi élet összeomlásával, állásveszteséggel, börtönnel, sõt öngyilkossággal végzõdtek.

Ha erõt vesz rajtunk az idegesség, gondoljunk arra, hogy az ember, akivel szemben állunk, életünk titkos kémje, bíránk vagy ítéletünk feloldója. Általa vizsgázunk. Irritáló lénye ott, azon a ponton sorsunk misztériumának fontos próbáját jelent. Minden alkalom, mikor a dühödt idegroham feszítõ gõzeit sikerül az értelem szelepén át megenyhítenünk és feloldanunk, nagy erõhöz jutunk: izmosodik az önuralmunk. És minden siker alapját veti meg. Az önuralom gyakorlása csak eleinte nehéz, késõbb szokássá válik. Fontos, hogy ösztöneinket sohase engedjük ki a kontroll alól. Az önuralom önmagunknak adott gondolatparancs, amely erkölcsi meggyõzõdésbõl fakad. Az ember nívóját erkölcsi gátjai mennyisége és milyensége szabja meg. Ezek a gátak már duzzasztógátak. A lélek erõinek hatalmas emelõi.

Szepes Mária