A gondolkodás hatása életkörülményeinkre

Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját, konfliktusaink, gátlásaink, külsõ és belsõ bonyodalmaink viharos idegéletünk eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára. E démonok sokszor õszintén magasrendû szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselhetõ belsõ válságokba sodornak bennünket. A mélypszichológia szellemünk elõtt láthatóvá teszi, tudatosítja ezeket a démonokat. Kinyomozza nevüket. Elárulja legkarmosabb dühvel védett titkukat ; azt ugyanis, hogy sebezhetõségük függõségükben van. Létük pusztán sóvárgás és indulat. E határtalan, õrjöngõ éhséghez eszközöket, testet az ember ad nekik. Az ember karjával ölelnek, kezével ütnek, ölnek, marcangolnak. Az ember érzékein, idegein át ízlelik a kéj és kín, az öngyilkos félelem extrém ízeit. Amilyen mértékben alávetjük magunkat befolyásuknak olyan mértékben uralkodik el bennünk e démoniság alapjellege, az anarchia, amilyen mértékben erõtlenedik a szellemi kontroll s a fizikum egészséges egyensúlytörekvése, olyan mértékben nyer hatalmat a szervezetben különféle betegségek tömege szervi bajoktól a szorongásos neurózisig és idegösszeomlásig.

Most lássuk e folyamatot gyakorlattá fordítva! Hogyan nyer a démon fokozatosan hatalmat fölöttünk? Milyen módon engedünk át neki egyre több területet? Miképpen tesszük lehetségessé számára a besurranást intellektusunk klauzúrájába, ahol azután énünket megbénítja, detronizálja, s ezzel létrehozza a kaotikus érzelmek, indulatok és szenvedélyek pusztító diktatúráját.

Mindenekelõtt tudnunk kell, hogy a démon láthatatlan, s minden cselekvése álcázott. Célja felé nem hirtelen tör, hanem fokról fokra, mégpedig az ösztönök hüllõravaszságával.

A szervezet központja az agy. Mindenfajta életmûködés az agyból indul ki, és minden benyomás oda érkezik be. A látható organizmus mögött álló magasabb impulzusok is e precíziós közvetítõ állomáson keresztül hatolnak a fizikumba, tehát az érvényesülést keresõ mélységi erõknek sincs módjukban megkerülni.

Az akaratnak, amely uralomra tör, legelõször az ember gondolkodását kell befolyásolnia. A gondolattartalom, az agyat átható szellemi atmoszféra az az absztrakt esszencia, amely a tudattalan mûködési parancsokkal együtt szétárad, szétsugárzik a szervezetben, és determinálja egész magatartását. Kóros irányú megváltozása katasztrófát jelenthet nemcsak idegéletében, hanem fizikai szervezetében is.

Ha egy impulzus e gondolatközpontba hatol, megrögzõdik, és atmoszférát teremt, azt a homályban tevékenykedõ démoni elemek már megvalósíthatják az organizmusban. Legális módon polgárjogot nyertek rá. Mûködésük tehát kettõs. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül megadják az impulzust, vagy egyszerûen a külvilágból érkezõ negatív benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a gondolattá született romboló szándékot véghezviszik.

Vegyünk példaképpen egy olyan embert, aki a világgal és önmagával diszharmonikus viszonyban lévén, minden benyomást, amely éri, keserû, sötét, baljóslatú szentenciákká ültet át. Furcsa kielégülést talál abban, hogy sérelmeit, véleményét a legmérgesebb, legmaróbb fogalmakba öltöztesse. Ezek a fogalmak gonosz, csüggesztõ, életkedvõrlõ tartalomtól gõzölögnek, s olyan légkört árasztanak, mint egy hullakamra. S ott rögzõdnek az agyban, ahonnan az összes mozgató- és érzõidegek fõvezetékei, csatornái nyílnak. Ennek következtében mi történik? Az egész pszichikai és fizikai szervezet kezd fokozatosan hozzáalakulni a szerencsétlen vezérideához. Az olyan ember magatartása, viselkedése, külsõ és belsõ légköre olyan, hogy kedélyélete, depressziója állandósul. Átmeneti kellemetlenségekbõl tartós nehézségek válnak. A körülmények mintegy varázslatra halmozni kezdik a "pesszimisztikus" világnézet igazolását. Ez azonban nem elég. Emésztési zavarok esetleg cukorbaj lép fel nála. A sok ráhalmozódó baj levertté, elkeseredetté teszi. Lefogy. Rosszul alszik. Ólmosan fáradt. Nincs munkakedve. Nincs ötlete. Ingerült. Tartása esett, görnyedt. E görnyedt, rejtõzõ, védekezõ tartás következtében nem lélegzik rendesen, s szervezete oxigénegyensúlya felborul. Az oxigénszegénység valóságos vérszegénységhez vezet, és ez további kórságok egész lavináját zúdítja rá. Ráadásul minden barátja elfordul tõle. Nincs senkinek türelme hozzá. Panaszait elhárítják, láthatólag unják. Állása is veszélybe kerül. Családjával összevész. Egyedül van "az aljas, önzõ, könyörtelen világ közepette, testi-lelki nyavalyáknak kiszolgáltatva". Íme, az ábra.

Micsoda dühödt tiltakozást váltanánk ki vele, ha ezen a ponton rámutatnánk, hogy zuhanó, szétbomló szervezete, rossz sorsa meglódítója maga az áldozat volt. Hogy belõle vetült drámájának minden mozzanata. Ítéletét õ szövegezte meg, õ adta át a végrehajtó szerveknek: ösztönei, indulatai, szubjektív, zûrzavaros érzésvilága démoniak. A többi esemény már ebbõl következett. Kedvetlensége kedvetlenséget szült iránta. Bizalmatlansága bizalmatlanságot eredményezett, ez pedig visszahatott önbizalmára, és megmérgezte. Ügyetlenné, félszeggé vált. Minden feléje irányuló mozdulatból támadást lekicsinylést vélt kiolvasni, tehát "elhárított", õ provokált elõször. Nyugtalan, elégedetlen, szorongó áramoktól túlfeszült idegrendszerébõl harapós szikrák pattantak minden irányba, de környezete ennek következtében való elhúzódását, menekülését látva, õ érezte magát megvetettnek, üldözöttnek. Hibát hibára halmozott. Görcsös, idõszerûtlen, kétségbeesett kísérleteket tett a belõle folyó akciók reakcióinak erõszakos leküzdésére. Pózokat öltött, ágált, nevetséges túlzásokba esett vagy siránkozott, indulatkitörésekkel zsarolt, mire hóbortos, árnyakkal hadakozó futóbolondnak nézték. Még olyan jóakarói is megrendültek benne, akik addig sajnálták, és próbálták megérteni állapotát.

A végtelenségig lehetne sorolni, elemezni az egyetlen végzetes mentális expozícióból eredõ és minden irányban kiterjedõ láncreakciókat, amelyek az ember testi és lelki erõit felmorzsolhatják. A fenti példa szinte kibogozhatatlan bonyodalmakká szövõdött csõdtömegének magjában mindössze néhány, szokássá lett, mágikus erõvel beidegzõdött gondolat sötét formulája izzott, s e formula hatott ragályhordozó baktériumoknál gyilkosabb kórokozóként. A példát persze szándékosan rajzoltuk fel ilyen éles vonásokkal és drasztikus színekkel, hogy tudatosítsuk lazára engedett, felelõtlen gondolkodásmódunk veszélyeit.

Át kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzõje a gondolat, nemzõje betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is. Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

Szepes Mária